F-EN Girls 2010-2011 évadzáró

2011-06-20 11:43, szerző: Magyar Rögbi Szövetség

Címkék: 7's | női rugby

Női Utánpótlás válogatottunk eredményei a F-EN league versenysorozatában.
Leányaink U16-18 korosztályban, ebben az idényben szerepeltek először szervezett formában az F-EN league (Interliga) küzdelmein. A versenysorozat négy fordulójában, Székesfehérvári és Bécsi helyszínein 10 mérkőzést játszottak Ausztria korosztályos lány válogatottja ellen.
Mérlegünk: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség

Lányainknak lehetősége nyílt még két mérkőzés lejátszására az ENTC VI. keretében, Csehország és ENTC mix néven induló vegyes csapat ellen (Csehország, Horvátország, Luxemburg). Mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtünk, de a csapat hozzáállása és küzdeni akarása példaértékű volt.

A fejlődés jól látható a kislányoknál, több és szervezettebb formában zajló közös edzés ennek záloga lehet. Az idényben két szervezett közös edzést sikerült tartani a csapatnak, ez nagyon kevés, de legalább nem ötletszerű, mérkőzésekre történő összeállásról beszélhetünk. A fejlődéshez, sikerekhez vezető út ki van jelölve, csak végig kell mennünk rajta!

 

Edző kollégám Kerner Krisztián nevében is köszönöm a klubedzők felkészítő munkáját, és Nektek Lányok, a harcos akarást!

Külön köszönöm azon játékosok szereplését akik, mikor az osztrák kislányok „elfogytak” a mérkőzések folyamán, első szóra öltötték magukra a piros- fehér mezt, hogy kisegítsék a „sógornőket”! Olyan komolyan vették feladatukat, hogy célt vittek a magyar csapatnak, vagy közvetlenül a célterület előtt szerelték saját válogatott társaikat, példát adva a rögbi szellemiségéből, a játék szeretetéből, elhivatottságból!

 

Váczi Péter

Női utánpótlás válogatott edző   

 

Kapcsolódó galériák

Hozzászólok!







Galériák

Támogatók